

Hozzávalók:
- 25 dkg zabliszt
- 10 dkg zabkorpa
- 1 púpozott evőkanál sertészsír
- 10 dkg töpörtyű morzsalék (elhagyható)
- 3 db tojás
- Só - legalább 1 evőkanállal
- Őrölt kömény - 1-2 teáskanállal
- Víz
Elkészítés:
- A hozzávalókat - először víz nélkül - keverd össze, majd öntsél hozzá annyi vizet, hogy jól kenhető masszát nyerjél (kb. 2 dl)
- Zsírpapírral bélelj ki egy tepsit, és spatulával, vagy egy kanállal vékonyra kend el a tésztát a papíron
- Tetszés szerint vágd be a lapokat, hogy sütés után könnyen törhető legyen
- Előmelegített sütőben, visszavett közepes lángon - kb. 15-20 perc alatt sül meg a ropogós; sütheted szárítva is - előmelegített sütőben minimum lángra visszavéve, akkor tovább tart a sütés


Hozzávalók:
- 3 egész tojás
- 5 db tojás fehérje (a sárgáját tedd el más ételhez)
- 2 evőkanál szezámmag liszt (pellet)
- 2 evőkanál lenmagliszt (pellet)
- 1 evőkanál szezámpehely
- 1 evőkanál zabkorpa
- 1 evőkanál olvasztott zsiradék (sertés-, kacsa-, libazsír, olíva olaj, jászvaj)
- Só, továbbá őrölt bors, őrölt köménymag (ízlés szerint)
- 1 dl zabtej, vagy víz - szükség szerint
- 2 késhegynyi szódabikarbóna
- 1 kávéskanálnyi citromlé
Elkészítés:
- A hozzávalókat a fenti sorrendben helyezd a kenyérsütő gépbe
- A lényeg, hogy a tészta kissé folyós legyen (ez pl. függ a tojások nagyságából is), ezért további tojásfehérje, vagy zabtej/víz hozzáadásával lehet hígítani a tésztát
- A kenyérsütő gép basic programjával (gépenként változó, de a legrövidebb program) - kb. 1 óra 20 perc süsd meg a kenyeret

Hozzávalók:
- 25 dkg lenmagliszt (pellet)
- 25 dkg szezámmagliszt (pellet)
- 25 dkg zabkorpa
- 2 evőkanálnyi hántolt tökmag
- 0,5 dl víz
- 6 db tojásfehérje
- Késhegynyi szódabikarbóna
- Só, őrölt kömény, bors - ízlés szerint
Elkészítés:
- A liszteket és a zabkorpát és a fűszereket keverd össze fél liter vízzel (kézzel csináltam), és keverj hozzá késhegynyi szódabikarbónát is
- A tészta lazítására verj fel 6 tojás fehérjét, só hozzáadásával, kemény habbá
- Bélelj ki egy mély nagyobb méretű kenyérsütő formát
- A tésztát kézzel keverd össze a tojásfehérjével, óvatosan, hogy minél kevésbé törjön össze
- Egyengesd a formába a tésztát, és szórd meg a tetejét hántolt tökmaggal
- Előmelegített sütőben 45 perc alatt teljesen át fog sülni a kenyér
Ez a kenyér nem 100% paleo, de olyanok, akik néha kivételt tesznek, vagy a paleozni nem akaró családnak szinte "igazi" kenyeret akarnak sütni, nos, azoknak ajánlom.
Hozzávalók és elkészítés egyben:
Az elkészítéskor a felsorolás szerinti sorrendben dolgozz!
- 6 db tojást üss bele a kenyérsütő gép edényébe
- A tojáshoz a következő liszteket adagold hozzá:
4 evőkanál zabliszt
2 evőkanál lenmagliszt (pellet)
2 evőkanál mandulaliszt (pellet)
Megjegyzés: A liszteket egyéni ízlés szerint választhatod; lehet más pelletet is használni. A lényeg, hogy a gépben lévő tészta állaga inkább folyós, mint túlságosan sűrű legyen!
- Lehet önteni kevéske vizet is az alaphoz
- Fűszerezés: só, egyéb fűszerek lehetnek bors, kömény (utóbbiak elhagyhatóak)
- Tegyél késhegynyi szódabikarbónát és egy löttyintés citromlevet az alapba
- Basic (a legrövidebb sütőprogram, mely nálam 1 óra 20 perc) programmal (gépenként változó) süsd meg a kenyeret

Somogyi Kriszta receptje a T-T blogról – 2011.02.hó
Hozzávalók:
- 2,5 dl zabpehelyliszt
- 1 tojás
- 1 kávéskanál sütőpor
- só
- magok ízlés szerint ( el is hagyható )
- víz
Elkészítés:
- A hozzávalókat összekeverjük annyi vízzel, hogy nokedli tészta állagú masszát kapjunk.
- Beletesszük egy mikrózható tálba (vagy már abba keverjük ki rögtön, akkor kevesebb a mosogatnivaló
) és 750 Watt-on 4 percre betesszük a mikróba.
Ekkor egy két felnőtt részére elég cipócskát kapunk, amit lehet szeletelni is.
Ha ugyanezt az adagot 3 kis tálkába öntjük, akkor a zsemléhez hasonló nagyságú és alakú cipót kapunk, amit a nagyobbik gyerekem örömmel visz az iskolába szendvicsként.
Azért osztottam meg veletek ezt a receptet, mert nekem nagy megoldást jelentett a gyerek iskolában való étkezéséhez.”
Willson megjegyzése: “Olyan csábítóan gyorsnak tűnt, hogy azonnal kipróbáltam, és 10 perc alatt valóban a tenyeremben volt egy formás kis zabcipó. Kihűlés után kettévágtam, szép, egyenletes szivacsos belseje volt és jó íze. Bár félpaleo, nem csodálom, hogy Kriszta szívesen készít belőle uzsonnát …”

Hozzávalók:
- 25 dkg zabliszt
- Só, bors, fokhagyma
- Kb. 1 dl szódavíz vagy buborékos ásványvíz
- Kevés zsír
- Sűrű, lehetőleg már kicsit megsavanyodott kókusztej “massza”
- 5-10 dkg reszelt kemény sajt (trappista, cheddar, parmezán stb.)
Elkészítés:
- A zablisztet keverd pici sóval és hozzáadott kb. 1 dl szódavízzel, olyan sűrűségűre, hogy megálljon benne a kanál
- Ha van türelmed, akkor a tésztát hagyd legalább egy fél órát állni; amennyiben a tészta nagyon besűrűsödne, akkor még nyugodtan hozzákeverhetsz annyi vizet, hogy nyúlós és kanalazható legyen
- Forrósíts fel egy teflon serpenyőt, melyet elegendő csak kevés zsírral, sütés közben, néhányszor megkenni
- A tésztából kis halmokat tegyél a serpenyőbe, lapítsd le, és süsd meg mindkét oldalát
- A kókusztej sűrű masszáját kanalazd ki egy külön edénybe, és keverd el kevés sóval, borssal és fokhagymával (porral is lehet)
- Kend meg a lángosokat ezzel a krémmel, majd reszelj rá kemény sajtot
- Amennyiben előre elkészíted a lángosokat, akkor akár grill-sütőben meg is piríthatod őket
Kb. 30 perc alatt kész!
Hozzávalók:
- 25 dkg zabliszt (lehet zabpehelyből őrölni vagy zablisztet készen venni)
- Annyi buborékos ásványvíz vagy szódavíz, hogy híg tésztát kapjunk
- Ha nincs otthon ásványvized, akkor tegyél a tésztába egy késhegynyi szódabikarbónát
- Só ízlés szerint
- 3 x 3 kávéskanálnyi zsír
Elkészítés:
- 25 dkg zablisztet önts fel annyi buborékos vízzel (vagy vízzel + késhegynyi szódabikarbóna), hogy híg tésztát kapjál
- Ezt a masszát legalább 10 percig hagyd állni, hogy a zab megduzzadjon, és amennyiben a zab túl sűrűre megszívta magát, akkor önts hozzá további vizet, hogy valóban palacsinta sűrűségű tésztád legyen
- A teflon palacsintasütőt vagy egyéb nagyméretű teflon edényt forrósíts fel
- Egy kávéskanálnyi zsírral vond be a teflon-lapot; erre a zsírozásra maximum még kétszer lesz szükséged
- Evőkanállal meregess a tésztából korongokat a teflonlapra, lapítsd le
- Sütőlapáttal fordítsd meg a már egyik oldalán megpirult zabcsánkákat, és pirítsd meg a másik oldalát is
- Végül tedd egy tálba – kenyérpótlónak, szendvicsnek, melegen csak úgy magában + reszelt sajttal, fokhagymaporral stb. nagyon finom
- A szódavíztől pillekönnyű tészta lesz a végeredmény

MW receptje
Hozzávalók:
- 80 dkg őrölt zabpehely
- Annyi langyos víz, ami egy folyós állagot biztosít neki
- Só
- Fűszer (lehet kömény, chilli, bors, oregano, stb..) – ki mit szeret
- Sajt
- Hagyma
- Libazsír
Elkészítés:
- A zabot keverd össze annyi vízzel és fűszerrel, sóval, pici libazsírral, hogy egy ízletes, folyós masszát kapj. Minél szilárdabb a massza, annál vastagabb lesz a kenyér!!! Mi jobban szeretjük vékonyan.
- Elő kell melegíteni a melegszendvics sütőt, majd kanalazz az egyik részébe annyi masszát, hogy befedje, majd tedd rá a sajtot, kolbászt, hagymát (ki mit szeret) és a tetejére megint tegyél egy kanállal a zab-masszából.
- Zárd össze a sütőt és az eredményt láthatod a fenti képen!
Finom, puha melegszendvics.
A receptet Zsóka küldte 2010.12.19-én
Hozzávalók:
- 25 dkg zabkorpa
- 25 dkg lenmagliszt
- 3,5 dl meleg víz
- 1 ek só
- 5 ek olíva olaj
Elkészítés:
- A fenti hozzávalókat keverd össze
- Kenj ki egy teflon özgerinc formát olíva olajjal, ebbe zuttyantsd bele a "tésztát"
- 200 fokos előmelegitett sütőbe 50-60 perc sütéssel készül el a kenyér
Egy blogozó receptje
Hozzávalók:
- 2 evőkanál zabliszt
- 2 evőkanál lenmagliszt
- 2 tojás
- 10 dkg sajt
- Pici szódabikarbóna
Elkészítés:
- A hozzávalókat keverd össze, majd süsd ki gofri-sütőben
Tapasztalat:
- A gofri-sütőmben két kb. négyzet alakú darab sül egyszerre
- A hozzávalókból jelzett mennyiségből 4-6 db kenyérke születik
Más alapanyag:
- A zablisztet lehet részben vagy egészben helyettesíteni szezámmagliszttel vagy szelénes kalciton őrleménnyel
ENNEK A KENYÉRKÉNEK AZ A HALLATLAN NAGY ELŐNYE, HOGY HIHETETLENÜL GYORSAN ELKÉSZÜL!